Pusztai József
Gyerekkoromban kezdtem zenét tanulni, először a szentesi zeneiskolában furulyáztam, majd a szegediben harsonáztam jópár évig.
A zeneiskolás előéletem nem egy sikersztori, mert egyrészt nem választhattam a trombitát, amit pedig nagyon szerettem volna (mondván: túl vastagok az ajkaim…, de akkor hogy csinálják a feketék, pl. Louis Armstrong?), másrészt annyira unalmas és érthetetlen volt a szolfézs, hogy egy idő után ki is rúgtak onnan. Csak a harsonával haladtam tovább. A harsonatanárom, Szelezsán tanár úr volt az egyetlen jó élmény az egészben, aki továbbra is lelkesen foglalkozott velem, mint “tehetséggel”. A középiskola kezdetére már túl sok helyre jártam, besokalltam és a zenesuliból egy napon megléptem elköszönés nélkül (amit máig bánok és ezúton is elnézést kérek a tanárúrtól). Mentségemre szolgáljon, hogy soha nem éreztem túl jól magam a zenesuliban. Nem tetszett a versenyszellem, nem tetszettek a logikátlan, érthetetlen magyarázatok és az sem, ha valamit csak el kellett fogadnom azért, mert az „így van és kész”. Nem volt jó rettegni a féléves vizsgahangversenyek előtt, stb. Számomra a zene ekkor még nem nagyon kapcsolódott az örömszerzéshez.
Ezután hosszú zenei pangás következett nálam, közben villamos mérnök lettem. Ebben az időszakban furulyázgattam, gitározgattam, főleg magamnak zenéltem, vagy legfeljebb a lakótársaknak akik közül sokan szerették hallgatni, néhányan viszont nem. Ezalatt zeneileg nem igazán fejlődtem, hacsak annyiban nem, hogy egyre erősebben vonzott a zene.
Egyszer részt vettem egy zene-szemináriumon, ami nagy lökést adott amellett, hogy sokmindent máshogy gondolok, mint ahogy ott hallottam, de nagyon tetszett a számomra új szemlélet, hozzáállás. Sokkal értelmesebben magyaráztak, minta annakidején, nem felejtették el, hogy a zene nem emberkínzásra való, stb. Úgy gondoltam itt az idő újra intenzíven foglalkozni a zenével. 2005-ben Erdélyi Attila barátommal kitaláltuk, hogy zenekart alapítunk. Megalakult az AblakaNapra. A zenekarban a fúvós hangszereken való játékon kívül a szervező és „hajcsár” szerepe is rám jutott. A zenekar két évig intenzíven működött, saját dalokat játszottunk, sok örömet adva nekünk és másoknak, kiadtunk a Rejtek című lemezünket is. Szép időszak volt. Jelenleg ez a zenekar pihen. Továbbra is aktívan zenélek különböző felállásokban. Részt vettem már rengeteg dologban. Írtunk és előadtunk zenét színdarabokhoz, zenéltünk improvizatíve szóló táncesthez, játszottunk fesztiválokon alkalmi zenekarokkal, kiállításmegnyitókon, esküvőkön, étteremben vacsorához, stb. Az igazi mégiscsak egy állandó saját zenekar lenne, bár az állandó változatosság is sokmindent megtanít…
A zenetanfolyam ötlete nem tőlem jött. A barátok ismerősök kerestek meg folyamatosan, hogy zenét tanulnának. Itt volt hát a jó alkalom, hogy létrejöhessen egy olyan oktatási módszer, amilyet mindig is szerettem volna magamnak is. Az alapelvek, legfontosabbjai:
- a zenével való foglalkozás, a zenélés mindenki számára elérhető legyen, kortól, nemtől, „tehetségtől”, stb.-től függetlenül
- a zenetanulás az első pillanattól örömteli és élvezetes legyen
- a megtanultak minden részlete érthető legyen, semmi ne lógjon a levegőben
- a tanultak gyakorlatban történő alkalmazási lehetőségeire is rögtön példát kapjanak a zenetanfolyam résztvevői,
- aki már zenél, az a gyakorlatban felmerült problémákra megoldást kapjon
- aki elvégezte a zenetanfolyamot, az a tanfolyam befejeztével képes legyen önállóan továbbhaladni a zenetanulásban
Horváth Olgival, az egyik legjobb barátommal és zenésztársammal láttunk munkához és közösen hoztuk létre ezt a tanfolyamot rögtön a kezdetektől. Nagyon jó Vele együtt dolgozni, pont kiegészítjük egymást. A munka 2006-2007 fordulóján kezdődött és remélhetőleg sokáig nem lesz vége. A résztvevők rengeteg hálás, szeretetteljes visszajelzése nekünk legalább annyit ad, mint nekik a megtanultak. Örülnék, ha minél többen közelebb kerülhetnének a zenéhez, mert úgy gondolom, hogy a zene mindenkit teljesebbé, boldogabbá tehet.
Tanfolyama: A zene mindenkié
Kapcsolódó cikk: A zene hatása az emberre
