Komáromy Zoltán

Komáromy Zoltán

1978-ban születtem Budapesten. Már gyermekkoromban is érdeklődést mutattam a rajzolás iránt, előszeretettel rajzoltam geometrikus formákat. Elmélyülten tudtam játszani a fémépítő és más játék készletekkel. Kiskoromban legfiatalabbként többedmagammal rövid repülőutat is nyertem egy a Malév által meghirdetett rajzpályázaton. Habár grafikusként dolgozom programozó képesítéssel is rendelkezem így több, grafikával kapcsolatos sikeres programot is terveztem, készítettem.

Már korán felmerült bennem, hogy bizonyos formák, szimbólumok, térbeli testek mit jelentenek, és milyen energetikai, lelki valamint szellemi tartalmakat hordoznak. Tanulmányoztam külföldi szakemberek munkásságát e téren (pl. Rudolf Steiner, Paul Schatz, George Adams, Lawrence Edwards, Helmut Warm, Drunvalo Melkizedek) majd a meglévő szakirodalom, illetve saját kutatásaim és tapasztalataim alapján egy olyan tanfolyamot állítottam össze, ami szerkesztéseken, térbeli építésen, rajzoláson, modellezésen és más gyakorlati elemeken keresztül érdekfeszítő módon világít rá szellemtudományi összefüggésekre. Immáron több mint kilenc éve tartom a tanfolyamokat, melyet több százan végeztek el.

Többször is publikáltam a Napfényes Élet Alapítvány Manifesztum című kiadványában, valamint Angliában évente részt veszek geometriai témájú konferenciákon, ahol előadásokat és prezentációkat tartok a témában. Emellett organikus csobogókat is tervezek melyek speciális formákon keresztül áramoltatják a vizet vitalizálva azt. 

Tanfolyama:
Szakrális Geometria

Honlap:
www.szakralisgeometria.hu – Szakrális Geometria

www.csobogomuhely.hu – Organikus Csobogók készítése

2019-10-03T16:00:05+00:00
Önismereti tanfolyamok

Lelkiség, önismeret

2019. november 23-24. (Szo-V), 10-17h
A tanfolyamot 2 változatban – hétvégi és hétköznap esti – is rendszeresen meghirdetjük.
A Sajátmese a lélek számára olyan éltető erők forrása, mint a test számára a finom és egészséges táplálék. A lélek ugyanúgy éhezi a mesét, mint a test az ételt.

2019. november 30. – december 1. (Szo-V), 9-16h
Az Enneagram haladó tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

2019. október 10-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtök esténként
5 alkalmas tanfolyam, melyben kulcsokat kapsz a sikereses élet legfontosabb témáihoz:
• Hála, öröm, boldogság
• Kezdeményezés, megvalósítóerő, bátorság
• Önelfogadás, önbecsülés, önszeret
• Célok, értékrend, motiváció
• Bizalom, elfogadás, szeretet

2019. október 19-23. (szombattól szerdáig), 5 nap / 4 éjszaka
FESTŐI KÖRNYZETBEN, A PILISBEN!
Szeretettel várjuk az egészséges életmód iránt érdeklődőket és a testi-lelki megújulásra vágyókat egy szakemberek által vezetett ötnapos böjttáborba! A tábor során a közös böjtölés mellett testmozgás, művészeti foglalkozások és az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások teszik tartalmassá a programot.

A párkapcsolati enneagram tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Az Enneagram haladó tanfolyamon való részvétel előfeltétele az Enneagram alaptanfolyam elvégzése vagy az enneagram rendszerének alapfokú ismerete!

Az Enneagram általi felismerések révén jobban megértheted magad, felszabadulhatsz és lehetőséget kapsz, hogy teljesebb életet élj!

Az egyes csakrákhoz tartozó erőink aktiválására, és az egyéni elakadások kezelésére a meseterápia segítségével.

Önismereti tanfolyamok

Művészet, kreativitás

2019. december 7-8. (Szo-V), 10-17h
Kétnapos festőtanfolyam, mely segít neked abban, hogy a kezdő lépéseket megtedd az akrilfestés birodalmában.

2019. október 26-27. (Szo-V), 10-17h
Ismerkedj meg a vízfestés alapvető technikáival és fess le bármit, amit csak szeretnél!

2019. november 7-től, 18-20h
– 5 alkalom csütörtökönként
Ennek az eszköznek széles a hegye, így a húzott vonalvastagság variálható. A vonal irányával és a hegy tartási szögével szabályozható, hogy milyen vastag vonal kerül a papírra.

2019. november 23-24. (Szo-V), 9-16h
Lenyűgöznek a piramisok? • Érdekelnek az ősi szimbólumok összefüggései? • Szívesen elmélyülnél érdekes szerkesztésekben? • Különleges testeket építenél? • Milyen titkokat rejt egy egyszerű forma? • Hogyan fedezhető fel a geometria titkos nyelvezete? • Mi a jelentősége egy alakzatnak?
Szimbólumokról és jelentésükről különleges megközelítésben…

2019. október 15. (K), 18-21h
2019. november 7. (Cs), 18-21h
2019. november 14. (Cs), 18-21h
2019. november 28. (Cs), 18-21h
2019. december 12. (Cs), 18-21h

Szakadj el a másolástól és fedezd fel egyéni festészeti stílusod!

Segítünk Neked jobbá válni abban, hogy bátran szembenézz az új kihívásokkal. Légy egyedi és válj kreatív, alkotó emberré!

Tanuld meg, hogyan fess másolás nélkül egyedi stílusú képet!

Minden festő elkezdte valahol. Ha olajjal szeretnél festeni, kezdd itt!

Készíts minél több egyedi képet olajjal! Szabadítsd fel a benned lévő kreativitást!

A hegyes toll vonalvastagsága attól függ, mekkora erővel nyomjuk rá a papírra. A hajszálvékony vonaltól a több milliméteresig terjed a szélessége. Kiválóan alkalmas folyóíráshoz és díszített betűkhöz.

Üvegfestészet és Szakrális Geometria workshop

A szépírás csúcsa az ecsettel írás. Nagy kézügyességet és kontrollt igényel, cserébe a legyszebb és leginkább élettel teli betűformákat adja.

Önismereti tanfolyamok

Spiritualitás

2020. február 5-től, 18-20h
– 8 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
Az ember és a világ szellemi felépítése • tudatszintek • planetáris inkarnációk, a Föld létének szellemi háttere • karma és reinkarnáció • angyalok és ellenerők • a köztes lét eseményei • szellemi praxis • beavatás és megvilágosodás

2019. október 9-től, 18-20h
– 7+1 alkalom szerda esténként
Ízelítő a témákból:
A csakrák működése és sajátosságaik • csakrakapcsolatok • a hozzájuk kapcsolódó életterületek, betegségek • az egyes csakrákhoz tartozó pozitív és negatív elementálok • a harmonikus és diszharmonikus működésről • a csakrák tisztítása és erősítése

Ízelítő a témákból:
A földfejlődés és emberiségfejlődés kiemelkedő eseményei Krisztustól napjainkig • Michael-impulzus • az 52 szellemi alapelv • a közteslét eseményei • a Szent Grál titkai • egészség, betegség, gyógyulás • damaszkuszi élmény

A szellemtudományi haladó tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik már elvégezték Az ember és a létezés titkai – bevezetés a szellemtudományba alaptanfolyamot, illetve azoknak, akik már rendelkeznek az alapvető szellemtudományos ismeretekkel.

Értesülj időben tanfolyamainkról és előadásainkról, iratkozz fel az e-mail értesítőnkre!

Értesítést kérek!

Az „Értesítést kérek!” gombra kattintással hozzájárulsz, hogy a megadott elérhetőségeidre a Napfényes Élet Alapítvány tanfolyamait, valamint a termékeit és szolgáltatásait népszerűsítő hírleveleket küldjön, illetve hogy a megadott adataidat e célból kezelje. Kijelented, hogy jelen hozzájárulásod visszavonásával és a megadott adataid kezelésével kapcsolatban az Adatkezelési tájékoztatóban írt tájékoztatást elolvastad és tudomásul vetted.

Vidéki tanfolyamainkhoz együttműködő partnereket keresünk!

Szeretnénk, ha tanfolyamaink vidéki városokba is eljutnának. Ehhez keresünk olyan partnereket, akik helyismeretük és kapcsolatrendszerük révén
tudnak segíteni vidéki a tanfolyamok megszervezésében. Amennyiben szívesen együttműködne velünk, kérjük,
keressen minket elérhetőségeinken.

 

Tanfolyamainkra bankkártyával is befizethetsz biztonságos kapcsolaton keresztül:

Napfényes Tanfolyamok