A zenéhez való kapcsolódásunk egyik fontos állomása lehet a saját hangszerünk kiválasztása. Cikkünkben ehhez a döntéshez szeretnénk támpontokat adni. Mindegyik hangszer más-más részünket aktivizálja és fejleszti, de az önfejlesztési szempontok mellett ne feledkezzünk el arról sem, hogy az egyik legfontosabb dolog, hogy a kihívások mellett örömöt leljünk a hangszerünkben, s így a zenélésben egyaránt.

A hangszerek hatása a szerveinkre

A hangszereket megszólaltatásuk módja szerint csoportosítva, arról kaphatunk tájékoztatást, hogy melyik szervrendszerünkkel áll kapcsolatban (például a fúvós hangszerek a tüdővel, stb…), s hogy melyik szervrendszerünket erősíthetjük általuk. Ezen csoportosítás szerint a hangszerek három csoportba oszthatóak: húros-, fúvós- és ütőhangszerek.

  • A húros hangszerek a megfeszített húr pengetésével (gitár, lant, hárfa, citera), megütésével (cimbalom, zongora) vagy vonóval történő meghúzásával (hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő) szólaltathatók meg, s az idegrendszerre fejtenek ki jótékony hatást.
  • A levegő rezgésével működő fúvósok (furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, tilinkó…) a ritmikus rendszerrel (szív, tüdő) köthetőek össze, elsősorban a tüdőt s ezáltal a szívet veszik igénybe.
  • Az ütőhangszek két elkülöníthető csoportja más-más szervrendszerre hat: a keretbe feszített hártya rezgésével működő (membrafon) hangszerek (pl.: dobok) főleg a szívre-, a rugalmas, merev, szilárd testek rezgésével működő (idiofon) hangszerek (pl.: xilofon, marimba, metallofon, tikfa) az izom- és a csontrendszerre hatnak.

Hangszerek és a temperamentumok

A hangszerekkel való elmélyedt munka a fizikai testünkre gyakorolt hatásán túl kihathat a temperamentumunkra is, és hasonló nevelő hatással bír, mint egy jó szülő.
Temperamentumunk ismerete (kolerikus/szangvinikus/flegmatikus/melankolikus) is támpontot adhat a számunkra megfelelő hangszer kiválasztásában. A temperamentumunkhoz illő hangszer egyszerre motivál, lelkesít, s egyszerre hordoz egy tanulási feladatot is számunkra.

  • A kolerikus (tüzes) ember óriási energiákkal bír, viszont ezek a legkülönbözőbb irányokba lökdösik őt, így energiáit irányítani kell térben és időben, meg kell tanítani az adott pillanatra koncentrálni. Erre kiválóan alkalmasak az ütős hangszerek. A kolerikus kirobbanó tetterejét megélheti a dobolásban, hiszen dinamizmusa, erőssége és a jól időzített hatás meghozza számára mindenki figyelmét, ugyanakkor megtanulhatja a megfelelő pillanatba koncentrálni saját akaratát, hiszen a dobnak olyan pontosnak kell lennie, mint egy óraműnek. Ha a megfelelő pillanatban szólal meg, összefogja, megalapozza a megszólaló zenét, ha viszont rosszkor, akkor tönkreteszi az egészet. Legjobb példa erre az üstdob. Ez egy zeneműben viszonylag ritkán szólal meg, de akkor óriási szerepe van. Rendszerint csúcspontokhoz érve, vagy nagyon hangsúlyos helyeken használják. Kezelése nagy felelősség, ami kiváló nevelő hatással bír egy kolerikus ember számára.
  • Szangvinikus (levegős) temperamentumúaknak ajánlott olyan gyors dallammozgású fúvós hangszer, ami megfelel habitusuknak, vagyis kis erőkifejtéssel megszólaltatható, s a természetükhöz híven légies, könnyed, szárnyaló. Ilyen hangszer például a fuvola. Megszólaltatása ugyan nem kerül nagy erőfeszítésbe, de a fújás dőlésszöge és a szájtartás nagyon fontos a hangadáshoz. Ez a technikai nehézség hordozza a csapongásra hajlamos embertípusnak a tanulási feladatot, hiszen a hang megszólaltatása pontosságot kíván, így a játékos kénytelen önmagára, a szájára, a fújására figyelni. Ez az önreflexió befelé irányítja figyelmét, s ezáltal létrehozza a kint és a bent egyensúlyát.
  • A flegmatikus (víz) embernek, lelki beállítottságából adódóan nem könnyű hangszert választani. Ez az embertípus szeret kevés energia befektetéssel élni, ugyanakkor ezzel maximális hatást elérni. Ezért ideális számára az orgona, ahol egy ujjmozdulattal is egy egész templomot betöltő hangélményt hozhat létre. Ugyanakkor az orgona használata nagy koncentrációt is igényel, mert kezelése rendkívül bonyolult. A több soros billentyűzet és a lábpedálok, valamint a különböző húzókák és tolattyúk kezelése rákényszeríti a flegmatikus embert a koncentrált figyelemre, de mivel egyik feladatban sem merül el túlzottan, ezért képes a sokrétű feladat megoldására. Szintén nagy hatású, ugyanakkor bonyolult kezelést igénylő hangszer még a tangóharmonika, vagy a zongora is.
  • Végül a melankolikus (föld) ember befelé forduló, lassú, szeret mélyen elmerülni a dolgokban. Ezért ideális neki a brácsa (mélyhegedű), vagy a nagybőgő, melynek mély, búgó hangja közel áll temperamentumához. Rivaldafényt kerülő természete ezen hangszerekben kellemes búvóhelyre talál, hiszen mint általában a kísérőhangszerek, a zenekar belsejében, vagy a mögött helyezkednek el. Ezekben a hangszerekben elmélyülő melankolikus embernek azonban az élvezhető, s egyre szebb minőségű hang elérése érdekében figyelmét a belső világából egy külső dologra, a létrejövő hangra kell összpontosítania, s míg a részletek kidolgozásán (vonókezelés, a lefogások pontossága), s a zene megformálásán fáradozik, létrejön nála is a külső és belső világ egyensúlya.

Hangszerek kapcsolata a lelki működésünkkel

A lélekvilág a pszichológia megközelítésében akarati-, érzelmi – és gondolati működés hármasságára tagolható.
A hangszereket csoportosíthatjuk az egyes lélekrészek szerint is. Ezen felosztás szerint léteznek dallam-, akkord-, és ritmus hangszerek.

  • A dallamhangszerek, pl. a fúvósok (furulya, fuvola), vagy a hegedű a zenében általában a dallamot játsszák, s főleg a zene gondolati tartalmát hordozzák, s ezzel gondolatvilágunk működését csiszolják.
  • Gitárral, hárfával, zongorával általában akkordokat, harmóniákat játsszunk, ami a zenének a közepét, egy zenekar lelkét adják, s ezzel érzelemvilágunkat támogatják.
  • A ritmushangszerek: dobok, csörgők lüktetést adnak a zenének, ami végtagjainkon át egészen az akaratvilágunkhoz jut.

Éneklés, mint az elsődleges hangszerünk

Végül ne feledkezzünk el a testünkbe épített hangszerről, mindannyiunk elsődleges hangszeréről, a saját énekhangunkról sem. Énekléskor nincs szükség külső eszközre, a hangszer mi magunk vagyunk: saját testünk rezeg, hangzik fel.
Bár sokakban mély gátlások vannak saját hangjuk felvállalása miatt, mondván hogy botfülűek, nincs hallásuk, vagy hamis a hangjuk, mégis fontos tudatosítani, hogy saját hangunk megszeretése és elfogadása bensőségessé, igazán közelivé hozhatja a zenét számunkra, hiszen a hangok ilyenkor bennünk csendülnek fel. S mint a zene belső átélésének kiváló eszköze, minden hangszeres tanulásnak is az alapja, segítője lehet. Ezért tehát bátran tisztogassuk, szépítsük, hiszen az ének olyan gyógyszer, ami mindenki rendelkezésére áll.

Horváth Olga

Kapcsolódó tanfolyamok:
 A zene mindenkié