Nagy-Balázs Gertrúd

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a festéshez művésznek kell lenni. Ez nem igaz. Ahogy a gyereknek sem kell a játékhoz csak néhány építőkocka, úgy a benned élő festőnek sem kell egyéb, mint vászon, ecset és színek.

A festészetben alkotóvá válunk, megtapasztalhatod, hogy milyen az, amikor szabadon, szépség születik a lelkedből. Valami megszületik általad – ez a te csodád.

Az a legnagyobb öröm számomra, amikor eljuttathatok másokat arra a pontra, ahol egyszer csak felszabadul az ecset a kézben, elkezd élni, áramolni az alkotói folyamat, az ember megfeledkezik magáról és a lélek kifejezi legtisztább önmagát. Ettől lesz gyönyörű bármilyen festmény.

A festőalkalmakokon pontosan ezt célozzuk meg. Nincs két egyforma ember, mindenkinek másképpen jár az ecset a kezében. Nem az a cél, hogy egy stílust elsajátítsunk, hanem az, hogy mindenki megtalálja a saját művészi mivoltát. Amikor rátalál az ember a saját stílusára az garantáltan lélekemelő élmény lesz.

Az emberek és a természet a két kedvenc témám. Az emberi arcok és az ember érzelmeinek, érzéseinek kifejezése az arcon, gesztusaiban, és ami számomra a legfontosabb az a szemek, mert a szemünkben tükröződik a lényegünk. Nem véletlenül mondják, hogy “a szem a lélek tükre”. A természet pedig önmagában csodálatos, kívülről hat fényeivel, színeivel, formáival, állandó változatosságával, életével.

Csomor Katalin, Haász István, Kopek Rita festőművészektől tanultam a MOME-n és a Budapesti Török Pál utcai Kisképzőben.